Jobb-e ha egy szervezetbe kerül a közüzemi szolgáltatások szabályozása? Milyen érvek szólnak ellene és milyenek mellette? Mitől tud sikeres vagy épp sikertelen lenni egy ilyen csúcshatóság? 

Az utóbbi időben felmerült, hogy a Magyar Energia Hivatal bázisán/keretében létrehoznak egy olyan csúcsszabályozó szervezetet, amely a villamos energia, a gáz- , s a legutóbb hozzáadott távhő szektor, s ki tudja még milyen területek szabályozásával foglalkozna, a korábbinál függetlenebb és szélesebb hatáskörű intézményként. Nem tudjuk, de akár más közüzemi szolgáltatás szabályozása is idekerülhet, mint pl. a víz- és csatorna szolgáltatás hatósági felügyelete.

Miért van szükség a hálózatos közüzemi szolgáltatások szabályozására?

A lefedni kívánt különböző iparágak között két közös elemet biztosan találunk. Az egyik, hogy fontos közüzemi szolgáltatások, amelyek a modern mindennapi élet alapszolgáltatásait jelentik. A másik, hogy mindegyik esetben az egyik meghatározó jellemző, hogy a fogyasztókat kiterjedt fizikai infrastruktúra, vagyis vezeték-, illetve csőhálózatok használatával szolgálják ki. Tipikus példái tehát az úgynevezett hálózatos iparágaknak.

A szabályozás egyik fő célja épp e hálózatok működésének gazdasági szabályozása. A nagy beruházás igényű fizikai hálózat magas fix költséget jelent, s emiatt nem érdemes és társadalmilag rendszerint nem is kívánatos duplikálni azokat, tehát – a közgazdasági terminológia szerint – természetes monopóliumról van szó. A közgazdászok tudják, hogy ekkor a verseny erőltetése értelmetlen, ugyanakkor a fogyasztók monopólium által történő kizsákmányolása ellen és a költséghatékonyság biztosítása érdekében szabályozásra van szükség. Az iparág életképessége, fejlődése érdekében a szabályozásnak egyúttal arra is garanciát kell adnia, hogy a beruházások a szükséges mértékben megtörténjenek, azaz az iparág megfelelő mértékben vonzó legyen a befektetők számára. Logikus, hogy ezt a feladatot – a társadalom megbízott ügynökeként – egy képzett és független iparági szabályozó lássa el. A szabályozás társadalmi és közgazdasági indokai tehát azonosak a hálózatos közszolgáltatásokban. Vajon tényleg logikus következtetés, hogy ezt egy nemzeti szintű szabályozó végezze?

A villamos energia és a gázszektorban eddig is nemzeti szinten volt a szabályozás, mint általában az EU más országaiban is, s egyértelműen ez az általános nemzetközi gyakorlat. Ezt erősíti, hogy a szolgáltatás nem csak helyi hálózatot, hanem országos hálózatot is igényel, sőt ezek a hálózatok nemzetközileg is össze vannak kapcsolva. A szolgáltatók – legalábbis Magyarországon – nagy hazai illetve nemzetközi vállalatok.

A távhő, valamint a víz- és csatornaszolgáltatás viszont egyszerűen helyi monopóliumok, s eddig az önkormányzatok felügyelete alá tartoztak. A szolgáltató cégek rendkívül sokfélék: állami vagy önkormányzati vállalattól, a kis magánvállalaton át nagy nemzetközi világcégig minden előfordul. Ez még nem lenne ok arra, hogy egy specializált szabályozó foglalkozzon ezekkel a vállalatokkal. A fő indok, hogy a szabályozás olyan szakfeladat, amire az önkormányzatok egyáltalán nincsenek felkészülve, ráadásul az esetleges tulajdonosi pozíció miatti szerepzavar és az érdekeltségi viszonyok kuszasága egyaránt alkalmatlanná teszik őket erre a feladatra. Ráadásul a vállalatok összehasonlításából származó információs előnyöket is csak egy a szektor egészével foglalkozó szabályozó tudja kiaknázni. Jobb megoldás tehát, ha a szabályozást egy iparági szabályozó végzi.

Jobb-e az, ha egyetlen szabályozó intézmény felügyel különböző ágazatokat? 

Mivel mind a távhő-, mind a víz- és csatornaszolgáltatás szabályozása különböző szektorok szabályozását jelenti, van-e valami indoka, hogy ezek a különböző iparágak egy szabályozó intézményhez tartozzanak? Erre a szabályozási tevékenység természetének ismeretében válaszolhatunk. Bár e különféle területek szabályozásának közgazdasági alapjai azonosak és a jogi megközelítés is hasonló lehet, valójában ez nem teszi szükségszerűen gazdaságossá a különböző területek szabályozásának egybeszervezését, mivel csak az elvek és egyes módszerek közösek, de minden terület – különösen műszaki, de közgazdasági és jogi tekintetben is – ágazatspecifikus szakismereteket igényel. Ezek a különböző szektorok között csak igen kismértékben konvertálhatók. A specializáció igénye miatt tehát nem sok előny származik az összevonásból. Az USA tagállamaiban ugyan egységes közszolgálati szabályozó hatóságokat találunk, s ilyen a német BNetzA is. A szabályozón belül azonban egyértelműen iparágak szerint differenciálódik a szervezet, csak a döntéshozó testület és a kiszolgáló szervezet közös. Az egy intézménybe szervezett szabályozó tehát szakmailag nem, legfeljebb a rezsi költségek megtakarítása szempontjából indokolt.

A fentiek konklúziója tehát az, hogy az egyes iparágakban a kezelendő kérdések természete és a méretgazdaságosság is indokolja, hogy az iparágnak egy szabályozója legyen. Csak az villamos energia és a gáz (vagyis összefoglalóan energia) szektor esetében beszélhetünk azonban az iparágak olyan kapcsolódásáról, ami választékgazdaságosságot is jelent, azaz a tevékenység gazdaságossága alapján indokolja a közös szabályozó létét. A többi hálózatos iparág eléggé különbözik egymástól ahhoz, hogy megállapítsuk, esetükben nincs ilyen választékgazdaságosság. Természetesen egy kis országnak nem kell sok különálló ágazati szabályozó, mert ilyenkor a kvázi fixnek tekinthető általános költségek is arra vezetnek, hogy kevesebb (bár nem feltétlenül egy) intézmény működtetése gazdaságilag hatékonyabban megoldható.   

Esetünkben a kérdés ténylegesen úgy is felmerülhet, hogy az újonnan állami szabályozás alá vont területek csatlakozzanak-e egy már meglévő intézményhez. Ennek kétségkívül vannak előnyei, mert nem teljesen nulláról indul az új szabályozási terület, mivel egy meglévő intézménybe integrálva az új ágazat egy jó reputációjú szervezet jó szakmai és szervezeti kultúráját veheti át.

Persze most csak az intézményszervezési szempontokról beszéltünk, miközben a szabályozás minőségét az intézmény tényleges szakmai működése, a munkatársak felkészültsége és vezető döntéshozók napi politikától valamint a szektortól való függetlensége is komolyan befolyásolja.