infrapont blog

Az új választási rendszer a népszerűbb pártok számára az arányosnál nagyobb képviseletet biztosít. Azt vizsgáltam, hogy ez mennyiben köszönhető a győzteskompenzációnak. Az általam modellezett hipotetikus kétpártrendszerben a szavazatok 57%-a elég a kétharmadhoz, és a győzteskompenzáció nagyjából felét oltja ki a veszteskompenzáció hatásának. 

Az alábbi ábra az új magyar országgyűlési választási törvény ún. kompenzációs elemét illusztrálja modellszámításaim alapján. A fekete vonal vonatkozik az életbe lépett szabályokra. A színes vonalak olyan hipotetikus helyzeteket ábrázolnak, amelyek csak a kompenzáció jellegében térnek el ettől. Ezek között aszerint van különbség, hogy az egyéni választókerületi mandátumok megszerzéshez fel nem használt szavazatok közül melyikeket áramoltatják át a pártlistákra leadott szavazatok mellé. A fő érdekesség itt az ún. győzteskompenzáció, amikor az egyéni mandátumot szerzett párt listájára is kerül ilyen kompenzációs szavazat. A gyenge formában csak a kerületi abszolút többség feletti szavazatok, az erős formában ennél több, a relatív többséget meghaladó összes szavazat. A törvénybe végül ez utóbbi került be. (Pontos definíciók a bejegyzés végén találhatók.) 

Az világos, hogy a győzteskompenzáció a népszerűbb politikai erőknek kedvez, ezáltal a vegyes választási rendszerünk többségi jellegét erősíti az arányos képviselet rovására. Azt viszont már nehezebb megmondani, hogy mennyire. Pedig érdekes lenne tudni, hogy például milyen mértékben képes a veszteskompenzáció mértékét semlegesíteni.

A kérdésre mások a legutóbbi parlamenti választások során leadott szavazatokat felhasználva próbáltak válaszolni. A legidevágóbb elemzés arra jutott, hogy ha a 2010-ben leadott szavazatokból az új választási törvény szerint képzünk mandátumokat, akkor a győzteskompenzáció jórészt kiiktatja a veszteskompenzáció hatását. Ugyanezen adatokat használva ugyanerre a következtetésre jut ez az elemzés is. Fontos megjegyezni, hogy ezek a vizsgálatok nem feltétlenül jellemzik precízen a múltat, hiszen nehéz pontosan megmondani, hogy az új választási rendszer mellett mennyire lett volna más a pártok és a szavazók magatartása, mint amit a régi mellett megfigyelhettünk. Ráadásul ezek a vizsgálatok keveset mondanak arról, hogy a konkrétan megtörténtektől eltérő szituációkban mire számíthatunk.

Én elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a pártok népszerűségének változása hogyan változtatja meg a kompenzáció hatásait. Mivel úgyis hipotetikus helyzetek értékeléséről van szó, ilyenkor nem konkrét választókerületi adatokat kell alapul venni, hanem szimulációt végezni. Szabadidős tevékenységként ezt próbáltam tehát nemrég elvégezni. A felállított modell pontos részletei a bejegyzés végén találhatók meg.

A legkomolyabb egyszerűsítő feltételezésem az volt, hogy csak két párt versenyez a szavazatokért. Ugyan az új szabályok általában erősítik a többségi elvet, ami kedvez a kétpártrendszernek, mégse valószínű, hogy Magyarországon ez a helyzet hamar előáll. Az elemzést ugyanakkor két szempontból is jóval egyszerűbb elvégezni így. Az egyik az, hogy két párt esetén mindenkinek érdeke őszintén szavazni. Ez három vagy több párt esetén már nem igaz. (Például gyakran előfordul, hogy egy esélytelen, de a szavazó által leginkább kedvelt párt helyett egy esélyesebb, de kevésbé kedvelt támogatásával jobban jár.) A másik pedig az, hogy a pártok támogatottságának területi eloszlása nagyon sokféle lehet már akár csak három párt esetén is. Ezért több mint két párt mellett már nem lehetne egyszerűen megragadni a földrajzi különbségek hatását.

A modell egy sor más, a kompenzáció szempontjából kisebb jelentőségű egyszerűsítést is tartalmaz, ami még tovább távolítja azt a magyar valóságtól. Egy modelltől szerencsére nem is azt kell elvárni, hogy tökéletes képet adjon, hanem hogy érthetőt, de tartalmazza a lényeget. A lényeg most a kompenzációs hatások érzékenysége a pártok népszerűségére. A modell részletei alapján mindenki eldöntheti, hogy ez mennyire sikerült.

Az ábra vízszintes tengelye az aktuálisan népszerűbb párt szavazóinak országos arányát méri. A függőleges tengely a választási rendszer aránytalanságát fejezi ki, pontosabban azt, hogy a népszerűbb párt mandátumaránya mennyivel haladja meg a listán szerzett szavazatarányát. A győztes párt által megszerzett parlamenti mandátumok aránya tehát úgy jön ki, ha a vízszintes tengelyen felvett értékhez hozzáadjuk a függőleges tengelyen felvett vonatkozó értéket. A teljesen arányos választási rendszert a nulla magasságában meghúzott vízszintes vonal reprezentálná.

Főbb tanulságok

(1) A győztes mandátumtöbblete mindegyik kompenzáció mellett jelentős. A bevezetett erős győzteskompenzációs rendszerben nagyjából már 57%-os országos támogatás mellett összejön a kétharmados többség. Ne feledjük, ez egy hipotetikus kétpártrendszerben van így: A szavazatok 49%-ával még veszít a párt, de 57%-kal már parlamenti kétharmada van. A mandátumtöbblet a népszerűséggel gyorsan nő: 60%-os népszerűség már a mandátumok közel 74%-át biztosítja.

(2) A vegyes rendszer arányos elemét alapvetően a listás szavazatok biztosítják és nem a kompenzáció. Ha csak egyéni mandátum lenne a modellben, akkor már 60%-os országos népszerűség elég a mandátumok majdnem 92%-ához. Ha bevezetjük a pártlistákat, de semmilyen kompenzációt nem alkalmazunk (piros vonal), akkor ez már csak a mandátumok kevesebb, mint 77%-ához elég. Ha a pártlisták mellé a legarányosabb eredményre vezető kompenzációs rendszert, azaz csak veszteskompenzációt vezetünk be (zöld vonal), akkor az eredmény 71% alá kerül. Vagyis a legerősebb veszteskompenzáció hatása is viszonylag mérsékelt. Nem beszélve a megvalósult, erős győzteskompenzációs helyzetről (fekete vonal), amely kicsivel 74% alá képes csak levinni a szóban forgó mandátumarányt.

(3) A bevezetett erős győzteskompenzáció a veszteskompenzáció hatásának körülbelül felét semlegesíti. A győzteskompenzáció gyenge formája ugyanakkor körülbelül csak a negyedét ellensúlyozná. Ezek a relatív arányok függetlenek a népszerűségi helyzettől. Ami az abszolút hatást illeti: Egy országos 55-45%-os népszerűségmegoszlás esetében például az erős győzteskompenzáció 2%-kal (4 darabbal) több mandátumot jelent a győztes számára a csak veszteskompenzációs helyzethez képest.

A modell részletei

2 párt, 8 millió magyarországi, 800 ezer nem magyarországi választópolgár. A magyarországi választóknak két szavazatuk van: egyéni jelöltre és pártlistára. A nem magyarországi választóknak csak egy: pártlistára.

4 különböző kompenzációt vizsgáltam:

1. semmilyen
2. vesztes- és erős győzteskompenzáció: Minden szavazat, amit egy egyéni választókerületben a vesztes jelölt kapott, hozzáadódik a jelölt pártjának a pártlistára kapott szavazataihoz. Ez történik a győztes jelöltek vonatkozásában is azokkal a szavazatokkal, amelyekkel a győztes jelölt az adott kerületben többet kapott a vesztes jelöltre leadott szavazatoknál.
3. vesztes- és gyenge győzteskompenzáció: Minden szavazat, amit egy egyéni választókerületben a vesztes jelölt kapott, hozzáadódik a jelölt pártjának a pártlistára kapott szavazataihoz. Ez történik a győztes jelöltek vonatkozásában is azokkal a szavazatokkal, amelyekkel a győztes jelölt az adott kerületben többet kapott a kerületben leadott szavazatok felénél.
4. csak veszteskompenzáció: Minden szavazat, amit egy egyéni választókerületben a vesztes jelölt kapott, hozzáadódik a jelölt pártjának a pártlistára kapott szavazataihoz.

Mandátumkiosztás: A 106 egyéni kerületben a több szavazatot szerző jelölt nyer mandátumot. A maradék 93 mandátumon a pártlistára került szavazatok arányában osztoznak a pártok. (A modellben alkalmazott folytonos reprezentáció miatt ez mindig megvalósítható. Ellentétben a valósággal, ahol az ún. D’Hondt-módszerrel oldják meg a kerekítési kérdéseket.)

A választók preferenciái:

• Minden választó azonos valószínűséggel vesz részt a választásokon. Ha szavaz, akkor egyéni jelöltre (ha teheti) és pártlistára is szavaz.
• Minden választó rangsorolja a két pártot, az egyéni jelöltekre és a pártlistákra is pártpreferencia alapján szavaz, ha elmegy szavazni.
• A magyarországi választókerületek lakossága azonos nagyságú.
• A két párt országos (ideértve minden szavazópolgárt) és választókerületenkénti népszerűsége eltér egymástól. Az egyes kerületek szerinti népszerűség egyenletes eloszlású. A példában a népszerűbb párt az országos népszerűségéhez képest 12 százalékponttal népszerűbb abban a kerületben, ahol a legnépszerűbb és 12 százalékponttal kevésbé népszerű a legellenségesebb kerületben. Ezt a feltételezést az új egyéni választókerületekre átszámolt, korábbi pártlistás szavazatok alapozzák meg.