A szabályozással foglalkozó döntéshozók éppen belesétálni látszanak abba a klasszikus csapdába, amit a taxisok hangos csoportja állít nekik. A verseny korlátozását szeretnék elérni szabályozói eszközökkel. Miért jó ez a fogyasztóknak?

A szabályozó (jelen esetben a Fővárosi Önkormányzat) foglyul ejtési kísérlete zajlik egyenes adásban. Éppen szemtanúi lehetünk annak a folyamatnak, amikor egy kicsi, de hangos termelői csoport a fogyasztók nagy és diffúz csoportjának kárára érdekei érvényesítését a szabályozás eszközével akarja elérni.

A chicagoi George Stigler Nobel-díjas –  anyai ágon magyar származású – közgazdász és társai a múlt század hetvenes éveitől kezdve kezdték tudományosan is elemezni azt az egyébként régóta ismert  jelenséget, hogy a gazdasági érdekcsoportok a közérdek védelmére hivatott állami szabályozást a valóságban gyakran a saját iparági érdekük érvényesítésére használják. Íme, előttünk tornyosul egy igazi állatorvosi ló.

Rögzített árat és a taxisok számának korlátozását követeli a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ), ami a javasolt ár mellett nem más, mint egy szabályozási eszközökkel fenntartott árkartell. Ez az, amit a fogyasztók érdekében a verseny védelmére hivatott Gazdasági Versenyhivatal biztosan nem hagyhat szó nélkül. Amit a kartellekről az elméletből vagy a gyakorlatból tudunk, abból egy dolog biztos: ez nem a fogyasztók érdeke. A verseny korlátozása a hatékony piaci árnál magasabb árat, s gyakran rosszabb minőséget is jelent a fogyasztók számára. 

Egy kartell megállapodás persze igen hasznos lehet a tagok számára, a termelés korlátozásért cserébe mindenki nagyobb profitot zsebelhet be, mint szabad verseny esetén. Persze ha egy kartelltag titokban egy kicsit lejjebb megy az árral, az általa eladott többletmennyiség miatt még nagyobb lesz a profitja, miközben a többiek értékesítése csökken. Na ez az, amit egy kartell tagjai nem tűrnek meg, ha megvannak az eszközeik a kiugrók lefülelésére, márpedig kevés szereplő és transzparens tranzakciók esetén ez rendszerint így van. Ezért nem véletlen, hogy a kartellek nem jönnek létre, vagy nem maradnak fenn olyan iparágakban, ahol sok szereplő van, mert nehezen hozható létre megállapodás és lehetetlen annak betartatása. Mivel a taxisok is ebben a helyzetben vannak, ezért egy árkartell fenntartásához külső segítségre is szükségük van. A TGFSZ fő követelése, a rendeletben rögzített ár és taxislétszám korlátozása éppen ezt a célt szolgálja.

A taxi szolgáltatás piaca jelenleg alapvetően versenypiac. Kisebb anomáliái ellenére a fogyasztók szempontjából jól működik, komoly minőségi problémák nincsenek. A piacon leginkább a minőséggel összefüggő tényezőket érdemes az utasok érdekében szabályozni. Ilyen tényező az autók műszaki állapota, vagy a drosztok száma és használata, vagy a számlaadás minden adózóra érvényes kötelezettsége. A maximum ár szabályozása szintén indokolt lehet a fogyasztók érdekében, mert egy minden helyzetben érvényes korlátot állít, amit nem lehet átlépni. A többit elintézi a verseny. Miért kellene egy működő piaci versenyt felszámolni? 

A taxisok szerint azért, mert nehezen lehet ezek mellett az árak mellett megélni. Ez az érv emberileg érthető, közgazdaságilag azonban nehezen értelmezhető. Ha nem tudnak megélni, miért vannak még mindig ennyien a piacon? Mert korábban jobb volt, s a piacra könnyű a belépés? Ha egy piac vonzó a megszerezhető jövedelem szempontjából, akkor megjelennek az új belépők, s aminek hatására nő a verseny, csökken az ár, s ezzel az elérhető jövedelem. Normális, bár egyes érintettek szempontjából mindig fájdalmas piaci jelenségről van szó. A megszorításokat és adóemelést kárhoztató megállapítások természetesen igazak, de azok mindenkit sújtanak.

Ha belegondolunk abba, hogy mi a jelenlegi verseny mellett kialakult árnál magasabb minimum ár várható hatása, akkor biztosak lehetünk abban, hogy kevesebb utas és kevesebb taxis lesz. Ez a megoldás számos taxisnak is fájni fog, csak sokan biztosan arra gondolnak, hogy mások lesznek kénytelenek visszaadni az ipart. A megmaradó kisebb csoport biztosan jobban jár. De mi a haszna a drágább és kevesebb taxiból a fogyasztónak?

A taxisok azt is mondják, hogy a rögzített ár mellett majd minőségben fognak versenyezni. Ebben nincs okunk kételkedni, mert már most is egyértelműen ezt teszik. Ha valaki jár taxival, akkor erről könnyen meggyőződhet. Aki utazott repülővel a légiközlekedés liberalizációja előtti időben, bizonyára emlékszik még arra, hogy a rövid utakon is ételt-italt szolgáltak fel az utasoknak, s ez benne volt (a légitársaságok monopolprofitja mellett) a borsos jegyárban. Sokan persze nem is utaztak a magas jegyárak miatt. Vajon mennyien vannak azok, akiknek az hiányzik, hogy a taxis esetleg pezsgővel vagy édességgel kínálja őket, ha kell, ha nem, miközben tudja, hogy ennek árát úgyis megfizetik a viteldíjban?

Természetesen emberileg abszolút érthetőek a taxisok személyes és egzisztenciális érvei, ráadásul más gazdasági csoportok is törekszenek arra, hogy a szabályozás az ő érdeküket szolgálja (ennek jó példái a kamarák és a speciális iparágakban dolgozó szakszervezetek), csak nem mindig ennyire nyilvánvaló és látványos, hogy az államot ilyenkor a köz érdeke helyett éppen annak ellenében akarják felhasználni.