Minden félnek van haszna és a költsége is a megújuló erőművek hálózati csatlakozásából. A kérdés csak az, hogy ezek mikor, egymáshoz képest milyen csúszással jelentkeznek a szereplőknél. A szabályozó feladata azt a finomhangolást elvégezni, hogy valamennyi érintett a pénzénél maradjon rövid és hosszú távon egyaránt, vagyis ne legyen senkinek közvetlen ellenérdekeltsége az ügyben.

A csatlakozási költségek tekintetében már bonyolultabb a kép, de a tisztán látás miatt érdemes szétszálazni, kinek, mikor, milyen költségei merülnek fel a csatlakozás során, illetve, hogy a szabályozás, hogyan befolyásolja a szereplők közötti költségmegosztást. Ez rávilágít az egymásnak feszülő érdekekre és magyarázatot adhat arra, hogy a szabályozói szándékkal ellentétben, miért döcögős a hálózati csatlakozás Magyarországon.

A jelenlegi szabályozás (117/2007-es GKM rendelet) értelmében a csatlakozó kiserőmű saját hatáskörben szerzi be és finanszírozza az erőmű és a csatlakozási pont közötti hálózati szakasz telepítését. (Alább a hálózat sematikus ábráján láthatóak a csatlakozás műszaki megvalósításának elemei és ezzel összefüggésben a költségmegosztás nemzetközi szakirodalomban ismert módozatai.) A csatlakozási pont és az elosztó hálózat közötti berendezések és a csatlakozó vezetékek beszerzése, valamint az elosztó hálózaton (a jogszabályban: közcélú hálózaton) szükségessé váló fejlesztések megvalósítása már az elosztói engedélyes feladata, azonban ezen beruházások finanszírozásához az engedélyesnek joga van akár a teljes költség 100%-ára kiterjedő csatlakozási díjat beszedni a csatlakozni szándékozó kiserőműtől. (A szakirodalom ezt nevezi mély csatlakozási díjnak.)

A szabályozás a megújulók terjedését serkentő állami politika jegyében csatlakozási díjkedvezmény igénybe vételének lehetőségét biztosítja a megújuló kiserőművek számára (2007 óta, korábban ilyen kedvezmény nem volt). A teljes költség maximum 50%-ára terjedhet ki a csatlakozási díj, ha a tervezett kiserőmű legalább 90%-ában megújuló erőforrásokat használ, illetve a teljes költség maximum 70%-ára terjedhet ki a csatlakozási díj, ha a tervezett kiserőmű legalább 50%-ában használ ilyen erőforrásokat. A díjkedvezmény igénybe vétele azonban csak opcionális. A jogszabály szerint a csatlakozó eldöntheti, hogy a csatlakozási díjkedvezményt veszi igénybe vagy a kötelező átvétel időtartamát nyújtja meg a megfelelő mértékben. (Mivel a csatlakozási díj mértéke az egyik fél döntésén – a gyakorlatban a felek megállapodásán – múlik, a szakirodalom terminológiái alapján Magyarországon az ún. köztes csatlakozási díjrezsim azonosítható.)

Bármelyik opciót is válassza a csatlakozó, végeredményben a fogyasztók viselik a megújulók támogatásának költségét, azonban a díjkedvezmény finanszírozása rövidtávon közvetlenül az elosztói engedélyesek büdzséjét terheli. Vagyis az elosztó abban érdekelt, hogy a csatlakozó a kötelező átvétel keretében kérje a hozzáférés könnyítésére szolgáló állami támogatást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kiserőművek csak ritkán élnek a csatlakozási díjkedvezmény lehetőségével, inkább választják a kötelező átvétel időtartamának meghosszabbítását (a csatlakozási díjak átlagos nagyságát nézve, ez jellemzően néhány többlet hónapot jelent). Vagyis a szükséges beruházások teljes költségét ők finanszírozzák (de a munkák kivitelezését az engedélyes rendeli meg és felügyeli), vagy esetleg az egész projektet saját beruházás keretében valósítják meg (a jogszabályok és a szabályzatok előírásainak megfelelően az engedélyes által jóváhagyott műszaki tervek alapján). Annak ellenére tehát, hogy azt várnánk, hogy a beruházók örömmel választják az alacsonyabb kezdeti költségeket eredményező támogatási formát, azt látjuk, hogy inkább vállalnak nagyobb költségeket a projekt indításakor és a kötelező átvételben nyújtott támogatást preferálják.

Ennek két oka lehet. Egyrészt azzal, hogy a jogszabály a kiserőmű döntésére bízza a támogatási forma megválasztását, de emellett nem biztosítja, hogy a szerződő felek közötti nyilvánvaló alkupozícióbeli aszimmetriát ellensúlyozza, a szabályozó valójában nem ad választási lehetőséget a kiserőműveknek. A szabályozónak kötelezővé kellene tenni a megújulóknak járó díjkedvezményt ahhoz, hogy azzal biztosan élni lehessen. Másrészt az is elképzelhető, hogy a kiserőművek számára valójában nem is a csatlakozási költségek nagysága a kritikus tényező a projekt elindításakor, hanem a termelés elindításáig eltelő idő, hiszen egy erőmű beruházó abban érdekelt, hogy a projekt minél előbb a termelés, vagyis a megtérülés fázisába kerüljön. A szabályozónak érdemes lenne arra fókuszálni, hogy milyen eszközökkel rövidíthető a csatlakozási procedúra hossza. (Ez elsősorban az adminisztratív folyamatok egyszerűsítésével és gyorsításával, az előzetes tájékoztatás javításával, valamint a hálózati információk megosztásával lenne elérhető.)

A magyar gyakorlatban tehát az a legjellemzőbb, hogy a kiserőmű állja a hálózati csatlakozás teljes költségét. Ezek a kiadások a teljes erőmű építési projektnek jellemzően a 3-8%-át teszik ki, de egyes esetekben (pl. víz) a 10-15%-ot is elérhetik, tehát sok esetben az egész beruházás szempontjából is jelentős tételről beszélhetünk.

Az elosztó számára a csatlakozási szerződés megszületéséig döntően adminisztratív költségek merülnek fel (szándék bejelentések kezelése, csatlakozási pont kijelölése, ezzel kapcsolatos egyeztetések, csatlakozási terv jóváhagyása). A beruházás történhet az elosztó szervezésében is (a kiserőmű finanszírozása mellett), ami azt jelenti, hogy ebben az esetben a beszerzéssel és a kivitelezés lebonyolításával járó adminisztratív költségek is az elosztót terhelik. További költségként jelentkezik az elosztóknál a hálózat új elemeinek (vezetékek, berendezések, mérőeszközök, stb.) karbantartása és időnkénti fejlesztése.

De ahogy már volt róla szó korábban, az elosztóknál felmerülő költségek a rendszerhasználati díjakon keresztül végeredményben teljes egészében a fogyasztókra szállnak. Tulajdonképpen a rendszer használati díjak elszámolási rendszerének finomhangolásán múlik az, hogy az elosztók mikor jutnak a pénzükhöz egy-egy hálózati csatlakozás után.

Fontos tudni, hogy az erőművek – a termelésre hivatkozva – nem fizetnek elosztói rendszerhasználati díjat, tehát az általuk generált, hálózathasználatból fakadó költségeket a villamos-energiafogyasztók fizetik meg. A centralizált villamos-energiatermelés mellett, ahol kevés erőmű volt a hálózatba kapcsolva és méretük miatt jellemzően az átviteli hálózatba, méltányolható volt, hogy betáplálásra hivatkozva az erőművek mentesüljenek a rendszerhasználati díj megfizetése alól. A decentralizált termelésre való áttérés azonban indokolttá teheti e gyakorlat felülvizsgálatát, hiszen az elosztó hálózatra kapcsolódó erőművek száma folyamatosan nő, és a hálózat használata is intenzívebb lesz (erősebb hálózatra, komolyabb berendezésekre van szükség miattuk, stb.)

Következő bejegyzésemben a problémák, a hasznok és a költségek részletezése után végre eljutok az érdekeltségi viszonyok bemutatásáig, majd röviden írok róla, hogy a szabályozónak milyen ösztönzési lehetőségei vannak a területen.

Előzmények:

Már a hálózati csatlakozás is nehezen megy Magyarországon 1.

Már a hálózati csatlakozás is nehezen megy Magyarországon 2.

Már a hálózati csatlakozás is nehezen megy Magyarországon 3.